Ma száz éve, 1918 október 31-én volt az un. „őszirózsás forradalom” és ugyanezen a napon ölték meg Tisza Istvánt. Bárcsak egyik se következett volna be – ma nem ilyen országban élnénk. Azonban egyikből következett a másik – Tisza Istvánt bizony az „őszirózsás forradalmárok” ölték meg.
Október végére - csak Magyarországra koncentrálva - az a helyzet, hogy az ország a négyéves háborúban kimerült, nyilvánvaló vált a háború elvesztése. Az államszervezet meggyengült, de nem omlott össze.
Október 22-én Tisza István kormánypárti képviselő felszólalt a Képviselőházban, és a háborús helyzetre tekintettel nemzeti összefogást, és az ország határainak fegyveres megvédését sürgette.
Október 23-án Wekerle Sándor miniszterelnök bejelentette lemondását, azzal, hogy a Képviselőház összes pártjának részvételével alakuló kormány alakuljon meg. Az új kormány megalakulásáig a legsürgősebb teendőjének az ország határainak biztosítását és az ország határain kívül levő hadseregrészek hazahozatalát tekintette. „Enélkül egy perczig sem maradhatunk.” - mondta képviselőházi beszédében. A belnyugalom és a béke mindenáron való támogatására kérte a képviselőket.
A Károlyi féle parlamenti ellenzék, és a parlamenten kívüli ellenzék: a szociáldemokrata párt (Garami, Kunfi), a polgári radikálisok (Jászi Oszkár) – elutasította a részvételt a nemzeti összefogásban, és az október 30-án a mérsékelt parlamenti ellenzék bevonásával megalakult Hadik János kormányában való részvételre.
Ezért már október 23-án elhatározták, hogy létrehozzák a Nemzeti Tanácsot, amely október 25-én alakult meg, Károlyi Mihály elnökletével. Ugyanezen a napon szökött katonákból és Oroszországból visszaért volt hadfoglyokból megalakul a Katonatanács, akiknek nem tetszett ez a politikai helyzet, és úgy döntöttek, felkelést robbantanak ki, - erről pedig október 30-án Károlyit is tájékoztatták. A Budapesten állomásozó katonaság és karhatalom egy része megtagadta a kormány és városparancsokság parancsait. A Nemzeti Tanács oldalára átállt a rendőrség. A szociáldemokrata párt munkástanácsok felállításáról határozott, a Népszava újságírói lázítják a szervezett munkásokat.
Miután az utca a Katonatanács által parancsnokolt katonai egységeké lett – október 31-én lemond Hadik János miniszterelnök, és József főherceg Károlyí Mihályt nevezi ki miniszterelnöknek. Az esti órákban az új kormány leteszi az esküt. Másnap visszavonták az esküjüket, és a Nemzeti Tanácsnak tesznek esküt.
Erős a gyanú arra, hogy a Katonatanács október 31-e zűrzavaros óráiban szökött katonákból álló különítménnyel meggyilkoltatja Tisza Istvánt. Erős gyanú van arra is, hogy e különítménynek tagja volt a népszavás újságíró, Pogány József is, aki hamarosan a Károlyi kormány hadügyminisztere ellen is merényletet kísérel meg, hogy aztán a Tanácsköztársaság hadügyi népbiztosa legyen. Kicsit később, 1938-ban Sztálin végeztette ki a Szovjetunióban. Ha pedig a Katonatanács a Tisza-gyilkosság megrendelője és kivitelezője – akkor már nem vagyunk messze a Nemzeti Tanács ügybeni szerepétől. Bár Károlyi felbujtói szerepét később nem sikerült bizonyítani.
A Károlyi kormány igér minden szépet és jót: általános választójogot, alkotmányozó gyűlést, földreformot, békét. Ez a tiszta populizmus – igérni mindet, ha nem reális, akkor is. November 1-én a kormány felhatalmazza Linder Béla hadügyminisztert, hogy rendelje el a magyar haderő azonnali fegyverletételét. Ki az a Linder Béla? Egy ezredesi rangú alkoholista frontkatona, súlyos sérülten tért vissza az olasz frontról. Híres-hírhedt mondása volt: „ „Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!”, Irányultságáról mident elmond, hogy a Tanácsköztársaság bécsi katonai megbízottja lett. Rövid ideig volt hadügyminiszter, a november 13-i belgrádi tűzszüneti egyezményt, amely előírja a a magyar csapatok határokról visszavonását, és leszerelését – ő írja alá. Jellemző, hogy Károlyi a miniszterét a beiktatásán ismeri meg – ennyire kompetens és felkészült volt Károlyi egyáltalán a kormányzásra.
November 16-án Károlyiék feloszlatják a magyar Képviselőházat és kikiáltják a népköztársaságot. Károlyi Mihály lett a népköztársasági elnök.
Nem részletezem, ezt így folytatták tovább egészen 1919 augusztusi bukásukig - mondhatni Trianonig, ami végülis szentesítette ámokfutásukat.
Eddig igyekeztem a tényekre, 1918. októbere-novembere magyar eseménytörténetére szorítkozni. Kerek 100 év telt el azóta – és ez elégséges távlat az akkori események értékelésére. Én e tényekből az alábbi véleményt tudom kialakítani.
A nagy háború magyar részről úgy indult – Tisza arra kért garanciát a németektől – hogy Románia nem tör Erdélyre és Magyarországra. 1916-ban már egyszer be is törtek, ahonnan csak német segítséggel tudtuk kiverni őket. És a háború 1918-ban úgy zárul, hogy újra itt van a románok igénye Erdélyre – hogy a többi nemzetiség igényeit ne is említsem. 1918. október 17-én a magyar Képviselőházban Vajda Sándor (alias Alexandru Vaida-Voevod ) román nemzetiségű képviselő be is jelenti, hogy a továbbiakban nem ismeri el a magyar országgyűlés fennhatóságát, csak a román nemzetgyűlését – magyarul, viszik Erdélyt és részeit. Világos beszéd volt, Wekerle Sándor miniszterelnök rá is szólt, tartsa tiszteletben az alkotmányt, de ennél több nem történt.
Csak ezekből a tényekből világosan kellett látnia már a kortársaknak is, hogy itt a tét most nagyobb, mint az általános választójog, vagy a földreform belpolitikai csatározásai. Itt az ország létéről van szó.
Lényeges az időpont: 1918 október 31-én még egyetlen idegen katona sem lépett a történelmi Magyarország területére. És millió magyar katona van fegyverben. (1918 december közepéig egymilliókétszázezer katonát szerel le a Károlyi kormány!).
November 3-án köti meg az akkor már nem létező Monarchia a Padova fegyverszüneti egyezményt, amelyet követ november 13-án a Linder Béla által aláírt – sokak által feleslegesnek mondott – belgrádi fegyverszünet.
Azaz tehát van egy időkapu – 1918. október 22-e és november 3-a között , esetleg november 13-a között amikor minden magyar ember és minden magyar politikai szereplő világosan láthatja, mi a tét. Magyarország léte. Meg kellett volna szólalnia a Trianon-csengőnek mindenkiben.
Meg kell jegyezni, hogy ebben az időben a teljes magyar politikai osztály – Tiszától Károlyiig – álomvilágban élt. Sejtelmük sem volt még arról, hogy a nemzetiségek vezetői és az antatnt-hatalmak milyen hatalmas összeesküvést szőnek Magyarország ellen. Elaltatták őket a Wilsoni elvek, abban bíztak, hogy háborús vereség ellenére nagy baj nem lehet. Készültek egy békekonferenciára, és majd letárgyalják az ügyet a nemzetiségekkel.
E tévhite ellenére Tisza István 1918 októberében is reálpolitikus volt – Károlyi pedig egy igazi populista kalandor, akit az orránál fogva vezettek a magyar bolsevikok.
Tiszának a háború elvesztésével kialakult helyzetben az volt a javaslata, hogy a nemzet fogjon össze, és fegyverrel védje meg a határait. Ennek politikai feltételét megteremtette a Wekerle kormány a lemondásával, katonai feltételeket a csapatok visszarendelése teremtette volna meg.
Károlyi megvalósult és gyorsan végrehajtott javaslata a teljes, önkéntes fegyverletétel. Mindezt tetézte a köztársaság kikiáltása – a királysági államforma megszüntetése az adott helyzetben a történelmi Magyarország feladását is jelentette. Gyökér nélküli, szélsőséges eszmék, szélsőséges cselekedetek voltak ezek.
Hát ilyent a világ nem látott azóta sem.
Akkoriban még a franciák is azt feltételezték, hogy a magyar kormány - bárkikből is alakul az meg - kivonja a csapatait a frontokról, és a határokon összpontosítja. Ettől is tartva sürgették a padovai fegyverszüneti egyezmény aláírását. Nem, Károlyi kérés nélkül, önként letette a fegyvert – egy olyan időszakban, utolsó időablakban, amikor már nyilvánvaló volt a tét, de még meg lehetett volna menteni legalább a magyarlakta területeket. Igen, katonai megoldással.
Igen, az a helyzet, hogy Magyarország számára a háború igazából 1918 októberében kezdődött el. Amikor kifulladt az ország, amikor már lázadoztak a katonák. Ez mind igaz, de a hadsereg még egyben volt, és egy nemzeti összefogással mozgósítható volt az ország. Ezt kívánta Tisza. És már akkor is látni kellett volna mindenkinek, hogy ez a nemzet érdeke. 1920-ban a lengyelek bizonyára ugyanúgy ki voltak merülve az őket is sújtó világháborútól, mégis tönkreverték a szovjeteket Varsó mellett. Mert volt egy vezetőjük, akinek helyén volt az esze, meg a szíve.
Mi volt Károlyi és az „őszirózsás forradalom” embereinek válasza a nemzeti összefogásra, és a határok megvédésére? Meggyilkolták Tiszát, lefegyverezték a hadsereget, aláírtak egy szükségtelen fegyverszüneti egyezményt, eldobták a Szent Koronát. Mindezzel belülről döfték le a hazát, igenis ők vesztették el az országot, mert világháború ide, vagy oda, az még menthető volt. 1848-ban mi történt, amikor Jellasics betört az országba? Kossuth hadsereget toborzott és megvédte a hazát. 1918-ban nem volt Kossuth, mert meggyilkolták.
A Katonatanács, a Munkástanács, és hátországuk, a szociáldemokrata párt, a Népszava – nem láttak tovább az orruknál, – és a legkevésbé érdekelt őket Magyarország sorsa, maguk is gyilkosokká aljasultak. Nagyon tragikusan mutatkozott be a szervezett munkásmozgalom a magyar történelemben.
Kísérje megvetés és teljes feledés az őszirózsás forradalomnak hívott szélsőbaloldali puccsot Magyarország ellen.
